VISSZAPILLANTÁS

kedves emlékek – felejthetetlen élmények

Hriczó Márta, az önkormányzat részéről:

Irota község lakossága minden időben megőrizte vallásosságát, de a rendszerváltozás után az egyház és az önkormányzat kapcsolata is megváltozott, közvetlenebb lett.

E kisközség régóta most kapott önállóságot, s mivel a lakosság többsége az egyházközségnek is tagja, így tulajdonképpen ugyanazok az emberek alkotják mindkettőt. Az önkormányzat igyekszik erejéhez mérten segítő támasza lenni az egyházközségnek.

Nehéz anyagi körülményeire való tekintettel nem nagy összeggel, évenként 30000 forinttal támogatja az egyházat. Ahova nem jut pénz, ott emberi segítséget nyújt.

Néhány példa az elmúlt évekből:

-a temető karbantartását teljes mértékben átvállalta,

-1993. évben a templom előtti bejárati részt vaskerítéssel tette szebbé,

-1994. évben a templomban a padok alatti részt bedeszkázta,

-a templomba felvezető utat az önkormányzat felújította, így az emberek kényelmesen juthatnak föl.

Az önkormányzat továbbra is tartja a szoros együttműködést, hisz dolgozói az egyház szerető, hitükhöz ragaszkodó, buzgó templomba járó emberek.

Bodolai Éva, Irota:

Ünnepelünk! Kedves templomunk 150 éves születésnapjához érkeztünk. 150 év nem nagy idő a történelem folyamatában, még községünk történetének is egy kisebb részét fedi le, de ha belegondolunk hány gyermek keresztelését, hány esküvőt, hány temetést is láthatott templomunk, hányszor kondultak meg tornyában a harangok, hány szentmise áldozatott mutattak be falai között, hány ember járult szentáldozáshoz, hány imát rebegtek el itt a hívek a 150 év alatt, rá kell jönnünk milyen hosszú is ez a 150 év.

Bizony büszkék lehetünk mi irotaiak templomunkra és persze őseinkre, akiknek köszönhetjük azt, hogy van hely ahol vasárnap és ünnepnap dicsőíthetjük a mi Urunkat, hálát adhatunk és segítséget kérhetünk. Egy kicsit irigylem is az 1840-es évékben itt élt embereket, hiszen nekik megadatott a lehetőség, hogy ilyen nagy tettel, egy templom építésével mutassák meg Isten iránti szeretetüket. Csodálatra méltó az önfeláldozó munka, fáradság, és az Istenbe vetett hit, amivel templomunkat felépítették.

Nekünk, mai embereknek nincs rá lehetőségünk, hogy ilyen látványosan fejezzük ki hitünkét. A modern kor embere nagyon sokszor beleveszik a hétköznapok gondjaiba, rengeteget kell dolgozni a megélhetésért, és lassan az ünnepnapok is elszürkülnek, akkor is csak a földi gondokkal küszködünk. Irotának azonban van egy temploma, ahová vasárnap és ünnepnap mehetünk, melyé az ünnep fényét énekléssel, imával, s ha mással ne a templomba járással bizonyíthatjuk szeretetünket Istennek

Az irotai emberek szeretnek is templomba járni. A mi családunkban is a vasárnap nemcsak: egy munkaszüneti napot jelent, hanem az Úr napját. Vasárnap reggel mindenki a szentmisébe készülődik, előkerülne az ünneplő ruhák, az imakönyvek, s együtt indulunk a templomba. Így a legszebb az ünneplés, a családdal, hiszen mindenütt jó, de legjobb otthon.

Ez igaz a mi templomunkra is. Persze a Mennyei Atyát minden templomban dicsőíthetjük, de azért a szülőfalu temploma a legkedvesebb mindenki számára. Olyan ez, mint a szülői ház. Ezt leginkább azok érezhetik, akik már elkerültek innen. Azért vagyok ebben ilyen biztos, mert néhány évig, az egyetemi tanulmányaim alatt én is éltem távol Irotától, az irotai templomból. Az évek során kötelező terepgyakorlatokon, kirándulásokon lehetőségem volt rá, hogy a világ jó néhány templomában mondhassak el egy-egy imát. Igaz ugyan, hogy a szentpétervári templomok gyönyörű aranyozott ikonosztázai, a párizsi Notre-Dame tornyai, a Szent Péter Székesegyház csodálatos épülete össze sem hasonlíthatók a mi kis templomunkkal.

Hálát adok az Istennek, hogy láthattam ezeket a templomokat, hiszen ezáltal tanultam meg sokkal jobban szeretni az irotai templomot. Falai között otthon érzem magam, az itt elmondott imák, szentmisék után mindig felüdülök.

Ünnepelünk! Az Isten áldja, védje, oltalmazza hát szeretett templomunkat.

Hornyák Jánosné (Csiszárik Mária), Boldogkőváralja:

Templom: Van kinek nem jelent mást, mint csupán egy hét betűs szót.

Templom: Engem a szó kimondásakor valami kimondhatatlan érzés fog el. Mintha egy simogató, áldó kéz érintene meg.

Irotai templom: Távolból is föltündöklő ékesség.

Elkerültem szülőfalumból, de hazautazásaimkor már kilométerekkel előtte látom a domb tetején Őt. Nem véletlenül írtam Őt, hisz számomra Ő él és éltet. Mint gyermeket, elhalmozott annyi erővel, hogy még most is abból táplálkozom. Szent falai sok-sok megható élménynek voltak tanúi. Kislány koromban itt járultam először szentáldozáshoz. Még ma is emlékszem, hófehér ruhámban büszkén, de mégis milyen alázatosan térdepeltem az oltár előtt. Úgy éreztem mindenki engem figyel. Igen, a Jó Isten figyelt és megkínált Jézus testéből és véréből. Hát nem nagy dolog ez?

Mindenki örül, ha bánatos szívét valaki felvidítja. Mindenki örül, ha fájdalmas könnyeit van aki letörli. Mindenki hálás, ha a betegség kínjait elviselhetőbbé teszik, s felemelik betegágyából.

E templomban bizony sokszor elmondtam a Jó Istennek gondjaimat. Kifelé szinte repültem a megkönnyebbüléstől.

Érezted Te már milyen jó a templomban Istennel kettesben lenni? Olykor a csend is üzen és tanít.

Van amikor azonban a hívő sokaság hajtja meg az embert. Sok búcsúi ünnepnek, esküvőnek, lelkigyakorlatnak dallamai, imáit szívták magukba a falak. Milyen jó érzés volt másokkal együtt imádkozni, hálát adni.

Gyermekkorom másik nagy élménye jut eszembe: Édesapám ezüstmiséjét mutatta be a templomban. Minden ezüstösen csillogott, s mikor rám adta ezüstmisés áldását, éreztem s láttam, hogy még szemében is megcsillant az ezüst fény. Megható volt.

Hálát adni!

Neked is van miért, hát adj hálát az Úrnak!

***

Mily ragyogás fenn a domb tetején

Hajnali fény csillan Templomunk keresztjén.

Dolgos emberi kezek áldott gyümölcse

Ékeskedik Istenünk örök dicsőségére.

Harangja lágyan megcsendülvén

Az áldott új napot így köszöntvén.

Házak ablakai pislákolni kezdenek,

Összekulcsolt kezek Miatyánkot rebegnek.

Mintha a templom falai kérdeznék:

Földi vándor! - mit hoztál, mit vittél?

Elhoztad gyakran bánatos szíved,

Elvittél cserébe egy gyógyult sebet.

Templomod kitárja ajtaját most is,

Jöjj, a Te Istened itt lakik!

Jöjj, hozd ide fájdalma, örömöd,

De vesd le előtte rút köntösöd.

Hagyd odakinn a hiúság, önzés gondolatát,

Hagyd magad mögött mind a falu zaját.

Átölel a csend, ketten vagytok Istennel,

S percek múltán Te is templommá leszel.

Tárd ki szíved Szentlélek temploma,

Szóljon az Ég felé sok-sok Alleluja!

Hisz boldog igazán csak az lehet,

Ki sohasem tagadja meg a hitet.

Minyócki Barnabás, Edelény:

Közel 20 éve költöztünk el családommal Irotáról. Rendszeressé vált életünkben, hogy nagyobb ünnepeken (húsvét, karácsony, templombúcsú) hazalátogatunk. A községhez közeledve először a 150 éve épült templom tűnik fel a láthatáron. Tornya, mint egy felkiáltójel magasodik a falu felett, mintha azt mondaná:

- Emberek figyeljetek rám! Ide gyertek, itt találjátok meg üdvösségeteket. Itt elmondhatjátok imáitokat, hálát adva a kapott jókért. Itt kérhettek segítséget a Mennyei Atyától, hogy az élet nehézségeit könnyebb legyen elviselni.

A templomba belépve semmihez sem hasonlítható különös illat és áhítatos csend fogad Amikor imára kulcsolom kezeimet minden külső hatás megszűnik körülöttem, érzem, hogy imáim által közelebb kerülök Istenhez. Egy-egy . ilyen alkalom nemcsak lelki megnyugvást, de fizikai pihenést is jelent.

Mit jelent ez a templom családomnak és nekem? Az egész életet:

• Több mint negyven éve keresztszüleim itt tartottak keresztvíz alá, vettem fel a keresztség szentségét.

• Később itt lettem elsőáldozó.

• Máig is emlékszem csetlő-botló első ministrálásomra. • Itt kaptam meg a kezdő útmutatást az igazi keresztény élethez a hittan órákon.

• Nagy öröm volt számomra, hogy Esperes úr ezüstmiséjén szép verssel köszönthettem Őt.

• Maradandó élmény volt 1975-ben Dr. Szilárd püspök úr látogatása templomunkban.

• Csodálatos dologként emlékszem vissza a májusi ájtatosságikra, amikor az újraéledő természettel együtt gyönyörű énekekkel és imádsággal köszöntöttük a Szűzanyát.

• 1975-ben ebben a templomban áldotta meg házasságunkat Esperes úr.

• Egy év múlva gyermekünk is itt vette fel a keresztség szentségét.

• Emlék a temető is. Szomorúság kerít hatalmába ott sétálgatva. Nemcsak ismerőseim, barátaim, de rokonaim is itt pihenik örök álmukat. Sajnos egyre többen vannak.

Mindig nagy szeretettel gondolok botára, a templomra, s mindig meghatódom, amikor nagyobb ünnepeken Esperes Úr külön is köszönti a faluból elszármazott jelenlevő vendégeket. Szeretem a templom minden festményét, de számomra a legszebb freskó a bejárati boltív felett látható kép, mely a két domb között fekvő község házait ábrázolja. A házak felett a Szűzanya lebeg kitárt karokkal, védő palástjával. Életszerűen ábrázolja a kép, hogy a Boldogságos Szűz nemcsak a templom védőszentje, de a falu védelmezője is. A felirat mintha pedig az irotaiak válasza lenne, amit én is együtt mondok velük:

"A te oltalmad alá sietünk..."

***

Irotai dombtetőn áll egy magas épület,

magas tornya felett kettős ágú kereszt.

E kereszt hirdeti országnak-világnak

ebben a faluban keresztények laknak.

Irota kis falu, csak néhányan lakják,

hűen látogatják a Jó Isten házát.

Őseink egykoron - épp 150 éve

templomot emeltek a domb tetejére.

Hogy Isten hajlékát semmi ne pusztítsa,

féltve védelmezi Szűzanya palástja.

A sok kérés, ima meghallgatásra lelt

másfél száz éve áll e nemes épület.

Lehet rendszerváltás, háború, más bajok,

e templom kőfala sokáig állni fog.

Mindig mutatja majd nagyságát, szépségét,

örökké hirdeti Isten dicsőségét.

Mit kívánhatok én, bűnös, gyarló ember?

Áldja meg az Isten égi kegyelemmel,

e község lakóit, apraját és nagyját,

egyházát, templomát, papját és családját

Feczkó Sándor, Ózd:

48 éves vagyok, görög katolikus. Mint annyi sokunknak, el kellett költözni a falunkból, mert az életlehetőségek - az adott korszak következményeként - nagyon beszűkültek.

Az irotai iskolát, hittantermet továbbiak követték. Pályakezdésemben azonban legemlékezetesebbek a kimaradó években a fizikai munka, átimádkozott parakliszok helye, szülőfalum temploma, az Istenszülő közbenjárásával lehetőség a továbbtanulásra. A tanulmányokat követő rövidebb-hosszabb hányatódás után próbáltam megtelepedni, s ez Ózdon sikerült.

A szülői háztól, a faluközösségtől való távolság, mint sokakat, engem is sokszor állított nehéz helyzet elé. A nagybetűs életben mindig kellett biztos talaj, kőszikla. Ebben kiemelkedő helyet foglal el életemben az irotai templom, az Istenismeret forrása. Ott tanultam meg a legfontosabb törvényt, a Tíz parancsolatot, ami a legkritikusabb helyzetben is a biztos utat, a helyes irányt mutatta meg számomra. A közösség, a hovatartozás élményét, vágyát jelentette.

Mint előbb írtam, kemény erőfeszítéssel több iskolában tanultam, egyetemet végeztem, mérnök lettem. Családom, két fiúgyermekem van, akiknek sokat emlegetem az irotai, a "legszebb templomot", a páratlan dallamvilágú liturgiák helyét. Az itteni egyházközségben igyekszem megtalálni helyemet, jelenleg világi elnökként szolgálom az ózdi templomot.

Visszatérve, hazatérve szülőfalumba, botára, tekintetem először a templomra vetem, s ha tehetem igyekszem betérni, a felejthetetlen ikonosztázion előtt töltekezni, erőt meríteni.

Adja az Úr, hogy legyenek mindig tőlem hűségesebb, áldozatosabb irotaiak, akik óvják, szeretik azt a templomot.

Mit jelent hát számomra az irotai templom? Sokat, a legfontosabbat, az üdvösséghez vezető út esélyének bölcsőjét, az ISTEN házát.

Safarcsik Mária, Edelény:

Gyermekkorom első 14 esztendejét Irotán éltem végig. Egy felnőtt ember személyiségének kialakulásában döntő ez az időszak. Ekkor alakulnak ki a nevelés és a környezeti hatások eredményeként azok az alapvelő erkölcsi normák, amelyek jegyében dönt később az élet nagy kérdéseiben.

Az Irotán élők számára a templom, az ünnepnapok és a dolgos hétköznapok szerves egységet alkotnak. A felnevelődő gyermekek is nagyon korán bekapcsolódnak ebbe az egészséges vérkeringésbe. Ilyen volt a mi családunk élete is. Legkorábbi emlékeim egyike, hogy nagyszüleimmel együtt indul a családunk a templomba, ahol boldogan foglaltuk el a már megszokott helyünket. Így már kicsi gyermekként megismertük csodálatos keleti liturgiánkat, amely Isten dicséretének egyik remekműve.

Az iskolás évek idején Csiszárik János esperes úr kitartó, szeretetteljes irányításával kezdtünk el ismerkedni vallásunk tanításaival, hogy később majd tudatosan éljük meg Krisztus iránti szeretetünket, és hitünk élő mozgatója legyen mindennapjainknak. A felelősségteljes hitélethez elengedhetetlen lépcsőfokokat jelentettek a templomban átélt ünnepek. Ezek a liturgiák tudatosították bennünk azt az érzést, hogy egy kicsi, de összetartozó közösség tagjai vagyunk, amiért mi is felelősséggel tartozunk.

A templomi ünnepek közül számomra a karácsony emléke a legelevenebb. Karácsony vigíliája már az izgatott készülődés jegyében telt el. A falu ezen a napon énekszótól volt hangos, hiszen kicsi gyermekcsapatok járták az utcákat és hirdették Jézus megszületését a "Mennyből az angyal..." soraival. Az igazi ünnep a templomban vette kezdetét az éjféli szertartással. Emlékeimben ezek az órák a csodálatosan szép karácsonyfákat, a betlehemi jászol faragott figuráit és a hívek szívből jövő énekét idézik. Az ünnep első napjához is a templomi szertartás emléke kötődik, hiszen ekkor adtuk elő mi gyerekek az esperes úr által betanított misztérium játékot. Mindig nagyon izgatottak voltunk, hiszen átéreztük, hogy nagyban hozzájárulunk az ünnep fényének emeléséhez.

Teltek az évek és én gyermekből kiskamasszá váltam. Gimnáziumba már Edelénybe írattak be, mert családom is odaköltözött. A kapcsolatom Irotával azonban azóta is élő és eleven. Ebben persze fontos része van irotai nagyszüleimnek. Nagyapám 10 éve a templom kurátora, és nagymamám, aki a mai napig példa számomra, hogy hogyan kell Istenre hagyatkozva élni életünket. Ha hozzájuk megyek, mindig közösen veszünk részt újra a templomi liturgián.

Számomra a nagy bazilikák fénye nem tudja túlragyogni az irotai templom gyertyáinak lángját, hiszen tudom, hogy családom és én itt pecsételtük meg Isten iránti elkötelezettségünket -nagyszüleim, szüleim itt kötötték házasságukat, engem itt kereszteltek, ebben a templomban voltam elsőáldozó-, és ez a tudat a szülőföldhöz és az Istenhez való biztos kötődés érzését adja nekem.

Kuzder Gellért, Budapest:

A 150 éves jubileum alkalmat ad arra, hogy felébresszük lelkiismeretünket, ne hagyjuk örökségünket, segítsük honfitársainkat, akik őrzik hitüket, őrzik templomaikat.

Irota + Templom = Minden: A születés, a keresztség felvétele, az elsőáldozós... Az örökös megújulás, a folytonosság, az őseinktől kapott hit... , megváltásunk záloga, amit a Megváltó 2000 évi jubileumára készülve továbbadhatunk gyermekeinknek is.

Irotai templom: körben a sírokkal az örökkévalóság szent jele, megtartó erő, az egyetemesség sarkköve, jelen és jövendő reménysége.

Irotai templom: pislákoló gyertyák, tömjénillat, a Pünkösdkor virágokkal és zöld gallyakkal díszített templombelső, a rózsafűzért imádkozó asszonyok, a frissítő szenteltvíz cseppjei, az Oltáriszentség üdvözítő, édes ízlelése...

Irotai templom: a mindig . hívó és elbocsátó harangok zúgása...

A harangok hangja mindig fülemben cseng, s ide is elkísért, ahol nincs harang a kápolnánkban. (Ezt a néhány sort a kórházból írom, műtétemre készülve.)

Bár az irotai templomtoronyba én már nem hiszem, hogy fölmehetek, mint gyermekkoromban, azért a jubileumi ünnepre szeretnék elzarándokolni, hogy hálát adhassak a Megváltónak, kérve az Istenszülő oltalmát. Szeretnék együtt örülni, ünnepelni eszmélésem helyén a hívekkel.

Hriczó Katalin, Miskolc:

Irota és az idén 150 éves templom nekem is sokat jelent, annak ellenére, hogy Miskolcon lakom.

Édesapám itt született és így unokatestvéreimmel nyaranta több hetet töltünk Irotán, mint városi gyerekek. Nyaralásunkhoz az is hozzátartozott. hogy Nagymamánkkal minden vasárnap és ünnepnap eljártunk a szentmisére. Kezdetben még csak a Nagyi mesélt arról. hogy miért is járunk a templomba. Ezek voltak az első lépések, amelyekkel közelebb kerültünk a templomhoz és az Istenhez.

Később azonban már gyermeki hévvel készültünk arra a bizonyos vasárnapra, az első áldozásunkra. Egy hónapig jártunk az Esperes Úrhoz. Hárman voltunk: az unokatestvérem, a húgom és én. Reggelente siettünk a parókiára. Hallgattuk a Biblia történeteit, hittük igazságait, a parancsokat. Képek és rajzok segítségével mélyítettük el azokat. Az imákat szorgalmasan megtanultuk.

Egyik legmaradandóbb emlékem az első gyónásra való készülés, ahogy a szénatárolóban ülve, egymástól távol írtuk össze bűneinket. - Boldogok voltunk, amikor az Úr Jézust szívünkbe fogadhattuk.

Azután már szinte úgy éreztük, hogy mi is idetartozunk. Még több időt töltöttünk itt, már nemcsak nyáron, hanem évközben is. A szentmisét soha nem mulasztottuk el. örömmel töltött el, hogy saját helyünk lehet a padokban. Mi, keresztanyánkkal mindig a második padban ültünk és így van ez még ma is.

A templom díszítése, freskói és az ikonosztáza nyugalmat áraszt. Egyszerű a díszítése, s ez az ami igazán tetszik nekem.

Nagy élmény volt számomra az is, amikor Nagymamám volt a soros harangozó. Ilyenkor, ha tehettem, mindig segítettem neki takarítani, a virágokat vázába helyezni, a templomot az ünnepre átöltöztetni.

A szentmisék "családias" hangulata is nagyon megfogott. Talán ez volt az amiért mindig is jobban szerettem az irotai miséket a miskolciakkal szemben. - Nem akarok elfogult lenni, de úgy érzem, az Esperes Úr prédikációi is igazán szívhez szólóak. - Bár nincs orgona, se m képzett kórus, mégis érezni, hogy akik ott vannak, teljes szívükből és szent meggyőződésükből énekelnek és teszik a szentmisét ünnepibbé. Talán azért van az is, hogy nem múlhat el úgy húsvét se, hogy a szentmisét ne Irotán hallgassam meg. Családunkban már hagyománnyá vált, hogy az irotai templom búcsúján mindnyájan részt veszünk.