Kendertermesztés és helyi feldolgozása a végtermékig

A községben nagyon hosszú ideig termesztettek kendert, amivel az asszonyok és lányok fonás és szövés után különböző termékeket állítottak elő.

Amit általában a kenderről tudni kell: rostos növény. Az egyik szál virágos, a másik magvas. Ezért mondják rá: hogy ami virágzik, az nem magzik, ami magzik, az nem virágzik. Tápanyagban gazdag talajt igényel. Vetése tavasszal, szórással történik, tehát nincs sor, se tőtávolság. Nyár elején, amikor a rost megérik, akkor kezdődik a kendernövés. Amennyiben vetőmagot kívánnak hagyni, akkor csak a virágos szálat húzzák ki tövestől. A kihúzott növényeket kis átmérőjű kévébe kötik. Ezután kerülnek a kévék a kenderáztatóba (mocsolya). A faluban minden gazdának volt kenderáztatója. A beáztatott kévéket addig nyomtatták, amíg a víz nem lepte el a kévéket. 2-3 hét múlva a hozzáértő asszonyok megnézték, hogy a rost leválik e már a szár részről. Ha leválik, akkor kiszedik az áztatóból, és odahaza sátorszerűen kiteregetik. Amikor jól megszárad, akkor a kender tilolása következik. A pazdornyájától megszabadult rostot befonják és előkészítik a kender törésére. A törést általában a malmoknál lévő bakó vagy henger végezte a törést. Ha ez nem volt megoldható, akkor házilag bunkóval végezték a törést. Ez azonban ritkán fordult elő. A törést követte az ecsetelés, amihez szükséges volt a jó napos idő. Az ecsetelés következtében 5 féle termék készült, ebből a hasznos 4. A csepű volt a legdurvább, már jobb minőségű volt a pátyosz, a szál és a makóca. A nem hasznosnak vélt termék a pazdornya volt, amit begyújtásra használtak fel. Ezek után következett a fonás, ami kézi és kerekes guzsollyal történt. Mindig a csepűvel kezdték a fonást. A fonást követte a motólálás. Itt pászmákat készítettek. A motólálást követte a fonál kifehérítése, majd szárítása. Ezt követően következett a fejfokra való csőrölés. Ezt követte a felhúzáshoz szükséges vetőfára forgatás. Ezután került sor a szágyfára való felhúzásra, itt legalább 3-4 személyre volt szükség. Felhúzás után a nyűzsbe és a bordába a szál befűzése következett, ezután pedig a szövés. A szágyfáról lekerült végterméket, azaz a vásznat fehérítették fahamus lúggal. Ezután a vásznat szárítás és locsolás céljából állványokra helyezték. A kifehérített vásznat feldolgozták. A durvább vászonból zsák és ponyva készült, a finomabból pedig lepedő, abrosz, háború idején a fiú gyerekeknek és férfiaknak vászonnadrág. Jól lehetett benne dörzsölődni. Volt, aki eladta a vásznat, ha már nem volt rá szüksége. Régebben keresett áru volt a vászon, ma már szinte nincs rá igény. A termesztés is elmaradt már az 1960-as évek közepétől. Az asszonyok és lányok a téli időszakban, vasárnap és ünnepnap kivételével sem fonást, sem szövést nem végeztek. Volt fonóház asszonyoknak és lányoknak is külön. A lányos fonóháznál kézi fonásnál, ha az orsó leesett, s azt fiú kapta fel, azért puszi járt a fiúnak. A lányok azért néha akarták, hogy essen le az orsó. A fonáson túl az asszonyok és lányok kézimunka varrással is foglalkoztak a téli időszakban. Szinte minden családban pamut vagy vászon kelmére különböző alapok kivarrva, és ahhoz megfelelő szöveget is tartalmazott. A falvédőkön az alábbi szövegek voltak kivarrva: tiszta konyha, asszony gondja; Isten áldása lebegjen e ház felett; csak a szépre emlékezem az első boldog nyárra; ahogy én szeretlek nem szeret úgy senki; fehér galamb szál a falu felett. Szinte mindenütt volt olyan falvédő, amelyikre a házi áldás ki volt varrva. Az ágyvédőkön lévő felirat általában: Őrangyalkám vigyázz reám... Készítettek abroszokat, kosárkendőket, vőfélykendőket, ezek szebbnél szebbek voltak. Varrtak ki fésűtartókat, kefetartókat, ezekre rá volt varrva, hogy milyen célt szolgál.

A II. Világháború után Csarnai Zsuzsanna tanítónő megtanította az asszonyokat és lányokat horgolni és kötni. A horgolást már korábban is értették, de a kötést nem. Pamutból, gyapjúszálból kötöttek pulóvert, mellényt, zoknit, kesztyűt, sálat. Abban az időben nagyon jól jött ez a kézimunkázás, mert ilyen ruhafélét nem lehetett kapni. Mára már a falu elnéptelenedett, elöregedett, és a körülmények is másak, így már sok régi kézimunka díszeleg a szobák és konyhák falain.