Befejezés

Mára egy elnéptelenedő és elöregedő település lettünk. Ez a kis településünk létét pecsételte meg. Befejezésképpen nyugodtan és bátran hangsúlyozhatom, hogy mind ez idáig szorgalmas lakosai voltak a településnek. Akik szerettek dolgozni, hitüket megtartották, reményüket nem veszítették el. Úgy érzem, hogy ennek a falunak a közössége megérdemli, hogy ilyen emlékezés tanúskodjon, hogy itt ezen a helyen becsületes, munkát szerető lakosok éltek.

Hálát adok a Mindenható Teremtőnek, hogy segített ezen krónika, és emlékezések megírásában. Mindezeket nem azért írtam, hogy azt olvassák, hanem emlékként legyen meg. Az írás során egyik nehézségem az volt, hogy kevés a szókincsem és nem mindig sikerült a mondatokat értelmesen megfogalmazni. A másik probléma pedig az volt, hogy akire a pontosításoknál szükségem lett volna, váratlanul elhalálozott.

Feltettem magamnak a kérdést, hogy mi késztetett arra, hogy a fentieket megírjam. A válasz egyszerű: a falum szeretete, benne az emberek szeretete és a magyar hazám szeretete. Ezt válaszolnám annak is, aki ugyanezt a kérdést tenné fel nekem, mint amit én magamnak tettem fel.

Végezetül idézem Madách Az ember tragédiájából a befejező részt: „ Ember küzdve küzdj és bízva, bízzál!”

Irota 2010. január 27.

                                                          Stuhán Gyula