Megmondták neked, ó, ember, hogy mi a jó, és hogy mit vár tőled az Úr. Semmi mást, minthogy váltsd tettekre az igazságot, szeresd hűségesen, és járj alázattal, a te Isteneddel.

Gyémántmisés édesapám, ünnepelt édesanyám, kedves mindnyájan!

Honnan tudta e sorok írója, hogy születni fog egy ember 1924-ben, Múcsonyban, és az ő általa leírtakat szóról szóra betartva az Úr szolgálatát választja. Én azt mondom, nem te választottad az Urat, az Úr választott téged. Mi már tudjuk, kiválasztott, kitüntetett lettél. Szolgálatra szegődtél, főtisztelendővé váltál. Alázatra születtél, egyént és közösséget formálóvá lettél. Egyéniséged vonásai hozzásegítettek ahhoz, hogy népszerű legyél. Nem csak a közvetlen közeledben, hanem a görög katolikusok nagy családjában. Ezek után kérdezem én. Ki vagy te? Nyugalmazott főesperes? Bölcs döntéseket hozó konzultor? Vagy jó édesapa? Te vagy az, aki mondhatod a zsoltáros szavait: „Minden oldalról körülveszel engem és fölöttem tartod kezedet.”(Zsolt ) De én tudom a válaszodat is. Te mondod, Fiam, „Én pap vagyok mindörökké, Melkizedek rendje szerint.”

Kedves testvérek!

Ideje van a munkának, ideje van az ünnepnek. Márai Sándor így ír az ünnepről: „Az ünnep rendhagyás. Az ünnep mély és varázslatos rendhagyás, s mindenek fölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból.” A Teremtő hat napon át alkotott, és a hetediken megpihent. Mi egyszerű emberek, hat napi munka után várjuk a test és lélek felüdülését hozó vasárnapot, a hetedik napot. Úgy gondolom, nem merész a hasonlat, persze teljesen más dimenziókba helyezve, hogy hat évtizednyi fölszentelt papként végzett munka után elérkezett a hetedik nap; méltó helye és ideje az ünneplésnek.

25.000. szentmise, majdnem, ugye 24621-ik, nem akarok elveszni a számok halmazában, de kerekítve 1.500.000. perc az oltár közelében és 90.000.000. szívdobbanás az oltár közelében. Értünk, érted, holtakért, pápa-szándékra. Az érzelem a lélek nyelvezete, nekem, most mégis a szavakhoz kellett nyúlnom az öröm és a szeretet kifejezéseképpen. Így hát a gyémántmisére az én köszöntőm a Mécs László-i idézet szerint „csak marék aranypor, mit bányásznom az Égi Kegy a kincsek méhéből parancsol.”

Én emlékszem feketekendős, feketeruhás, templom kárpitját kettéhasító fájdalmú Nagypéntekekre. Én emlékszem, könnyharmat-Húsvéthajnalok feltámadás-fényű irotai templomára. Én emlékszem, „Virágos május ó, Isten hozott” hangulatú májusi ájtatosságaira. Képzeld el a templom-dombot csilingelő hóesésben, amikor „a templomba hosszú sorban indulnak el ifjak és vének, az én kedves kis falumban, hálát adnak a magasság Istenének.”

Ora et labora – imádkozzál és dolgozzál. Ez a rövid mondat mindannyiunknak szól, és itt Irotán évről-évre visszatérően különleges aktualitása van. De ez a mondat most édesanyámat köszönti. Ez a mondat, keretbe foglalja a legutóbbi hat évtized történéseit és a hat évtized munkáját. Ahogy a helynökúr is mondta, főtisztelendő asszonyként, feleségként biztos hátteret kellett adni a papi hivatás folytatásához. Fel kellett nevelni három gyermeket és emellett hosszú éveken keresztül - tanítóként - a falu „lámpása” kellett, hogy legyél. Meséltél betűkről, számok halmazáról, múló évszakoknak ezer csodájáról. Mesélted a dalnak vidám csobogását, mesélted a rügynek életre fakadását. Én a költővel, Tóth Árpád Ferenccel együtt vallom, hogy ezek az igaz mesék tanítottak minket. De Radnóti évében nyugodtan mondhatom, hogy a kétszer kettő józansága tör rám. A mesék valósággá váltak, a csodák bennünk élnek tovább. Nem volt chip, de volt biztos alapot adó számtan és mértan, volt tisztességes munkára való nevelés. Nem volt még internet, de volt Toldi, volt János Vitéz Annuska nénivel és Pista bácsival, és volt három-felvonásos Csipkerózsika gyermekek játékával. Én emlékszem egész falut egybehívó „Nincs senki olyan szép, nincs senki olyan jó, mint az én anyám” hangulatú iskolai anyák napi ünnepségekre. Én emlékszem virágkoszorú-karikával táncoló kislányok bájára. Az emlékképek táncot járnak, de mindegyik fordulatban az irotaiakra és rátok találok. Így fonódik össze a jelen és a múlt.

Nem régen olvastam egy könyvben, hogy az imádság mindig legyen hálaadás. Én most megköszönöm főtisztelendő uraknak, főtisztelendő asszonyoknak és minden kedves hívőnek, aki eljött és megtisztelte édesapámat gyémántmiséjén. Külön köszönetet szeretnék mondani édesapám után én is Dr. Kaulics lászló helynökúrnak a szép ünnepi beszédért és a szívhez szóló köszöntésért. Isten éltesse sokáig! Külön köszönöm a szervezésben oroszlánrészt vállaló Juhász Géza főtisztelendő úrnak oroszlánmunkáját és minden kedves irotainak és kedves vendégnek, hogy elősegítették ezen nap sikeres lebonyolítását.

Jelképesen két csokrot tartok a kezemben, de a testvérek ajándékát fogom átadni. Ez a két csokor a Jóistennek szól: Istenem köszönöm édesapámat és köszönöm édesanyámat. Szép volt a múlt, várjon rátok még szebb jövő, még dúsabb jutalom. Ezek között, bár szerény fénnyel láng ég, szeretetünk is hadd legyen ajándék.

Isten éltessen sokáig benneteket!