A gyóntatószék foglya

Pio atya naponta hosszú órákat töltött a gyóntatószékben. Gyónói nemcsak Olaszországból jöttek, hanem egész Európából, sőt a tengeren túlról is.

 A férfiakat a sekrestyében, a nőket a templomban gyóntatta. Sorszámot kapott mindenki és e számhoz kellett igazodnia. Tolakodás és hivatkozás előkelő pártfogókra itt nem jelentett semmit. Időnként nemcsak napok, hanem hetek kellettek, hogy sor kerüljön valakire.

 Pio atya általában feltételezte a jó gyónási előkészületet. Ha ez hiányzott, elküldte a gyónót és később várta vissza… Semmi esetre se hanyagolhatták el a gyónási előkészületet, „mert az atya e nélkül is tud mindent, olvas a lélekben”.

 Lingua professzor barátja a szentgyónásban „lelki krízisről” beszélt az atyának. Lelki krízis alatt azt értette, hogy nős ember létére szeretőt tartott. Pio atya felháborodott: „Micsoda? Lelki krízis? Piszkos disznó vagy! Isten haragszik rád! Hordd el magad”! Az így elzavart ember, ha komoly szándékkal jött gyónni, biztosan visszatért a gyóntatószékbe.

 Délben rövid pihenő következett. Együtt ült testvéreivel az asztalnál az ebédlőben. Kevés főzeléket evett, közben érdeklődve, élcelődve elbeszélgetett velük. Majd hamarosan visszatért a gyóntatószékbe. „Ne aggódjatok – mondta egy alkalommal – hogy sok időmet elrabolnak. Legjobban a lelkek megmentésére fordított időnket értékesítjük. Hálát adok a mennyei Atya jóságáért, hogy lelkeket vezet hozzám, és némiképpen segíthetek rajtuk”.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy sebei, különösen szívsebe szüntelen fájdalmat okozott neki. Nem ritkán külsőleg is észlelhető küzdelmet vívott a lelkekért. Nem állíthatjuk, hogy a legapróbb részletekre kiterjedően tudott mindenről, és mint nyitott könyvben olvasott a lelkekben, bár lélekismeretének nem egy meglepő bizonyítékát adta. A jó Isten csak azokat a lelkeket mutatja meg neki, akiket akar. Sokan minden különösebb élmény nélkül hagyták el a gyóntatószéket. Másokat viszont szívük mélyéig megrendített rövid, világos intelmével és megtértek.