A szerzetes növendék

A próba év nehéz és kemény volt. De Pio testvér kitartott. Senki nem emelt kifogást ellene. Kezdettől fogva az áldozat és az engesztelés eszméje irányította a lelkiélet útján. Ezért ne lepődjék meg senki, hogy a papsághoz vezető úton sok-sok nehézség, akadály tornyosult előtte és nem egy rendkívüli jelenség jelentkezett életében.

Miután a próbaévet szerencsésen befejezte, bölcseletet tanult. Majd rendtársa, Ágoston atya irányításával megkezdte hittudományi tanulmányait.

Már akkor jelentkeztek nála a rendkívüli jelenségek. Gyakran támadta az ördög: gúnyolta, szidalmazta, ütlegelte. Napokon, sőt heteken keresztül – a szent ostyát kivéve – nem vett magához táplálékot. Ha előjárói parancsára mégis evett, az étel nem maradt meg benne. Pio atya a főiskolán nem csupán hitismeretet szerzett, hanem imádkozva hatolt be az örök igazságokba. Asztalánál térdelve elmélkedte át a tananyagot.

De gyenge egészsége nem bírta a tanulást. A sok munka, böjt és vezeklés teljesen elgyengítette. Tüdejével betegeskedett. Az előjárók nem tehettek okosabbat, hazaküldték. Ez 1907-ben történt. 1908-ban egészségesen jelentkezett előjáróinál, hogy folytassa tanulmányait. De hamarosan még súlyosabban megbetegedett. Nápolyba küldték szakorvosi vizsgálatra. A professzor mindössze 40 napot jósolt neki az életből. Pio testvér azonban túlélte a 40 napot, sőt a 40 évet is. Nehogy kolostoron kívül haljon meg, a legközelebbi kolostorba, Venafroba küldték meghalni.

Istennek azonban más szándéka volt vele. Rajta tartotta tisztogató kezét. Mint minden kiválasztottját, őt is sötétségen keresztül vezette a világosságra és keresztjét hordozva. A kereszt tövében kellett tanyát ütnie és a megfeszített Úr Jézus Krisztushoz hasonulnia. Mert anyja kebléről hívta őt az Úr, hogy a kereszt kegyelmét bőségesen osztogassa.

A fiatal pap

1910. aug. 10-én szentelték pappá a beneventoi székesegyházban. Aug. 15-én mutatta be első ünnepélyes szentmiséjét.

Betegsége miatt felszentelése után otthon maradt. Gazdasági udvarukban szalmakunyhót épített magának. Itt tanult és itt imádkozott.

Otthoni tartózkodásának idejére, nagybátyját, Don Salvadore Panullo esperest választotta gyóntatójának és előjárójának. Már ekkor sejtettek valamit rendkívüli imaéletéből. Szentmiséje túl hosszúnak tűnt a híveknek. Panaszkodtak is miatta Don Panullonak. Pio atya azonban az esperes figyelmeztetése ellenére se tudott változtatni ezen.

1915. szept. 20-án Pio atya megkapta a láthatatlan sebeket. Ezen a napon Pio atya nem ment ebédre. Édesanyja érte ment a kunyhóhoz. Pio atya mindkét kezét lóbálta, mintha megégette volna. „Mi az, gitározol?” – kérdezte édesanyja mosolyogva. Ő is mosolyogva felelte, hogy metsző fájdalmat érez tenyerében.

Hogy mi történt Pio atyával e napon, levélben közölte lelkiatyjával:

„Olyasmi történt velem, amit nem tudok megmagyarázni, sem megérteni. Tenyerem közepén centesimo nagyságú piros folt jelent meg. E pirosság közepén éles fájdalmat éreztem. A fájdalom még élesebb volt a bal kéz közepén. Még most is érzem. Fájdalmat érzek a talpamon is.”

Lelkiatyja kérdésére: megkapta-e a szent sebhelyek kimondhatatlan ajándékát, így válaszolt:

„Erre igennel kell felelnem. Amikor Jézus először méltóztatott ebben részesíteni, a sebek láthatóak, főként az egyik kezemen. Mivel a lélek ettől a jelenségtől rettenetesen megijedt, kértem az Urat, hogy szüntesse meg e látható jeleket. A sebek tényleg eltűntek. De csak a szögek látható jele tűnt el, a metsző fájdalom azonban nem.”

A következő év májusában az olaszok beléptek az első világháborúba. A fiatal Forgione Ferencet is behívták katonai szolgálatra. Nápolynál azonban nem jutott tovább. Nem katonának született. Esőben felhúzott esernyővel ment ki a laktanyából. Itt is visszatért a régi rendkívüli jelenség, a 48 fokos láz. Félévre szabadságolták majd katonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították és leszerelték.

A katonai szolgálat jó előkészület volt a jövő apostolkodásra. Látta a bűnt, a züllöttséget és a vallási közönyt. Megtanulta, hogy utálja a bűnt, de szeresse a bűnöst, és Istenhez könyörögjön érte.