A látható sebek
1918 nyarán Pio atya a szülői otthonban tartózkodott, majd tartományfőnöke Foggiaba hívta és végül a csendes San Giovanni Rotondoba küldte. Innen soha többé nem távozott el.
A láthatatlan sebekkel Isten előkészítette Pio atyát Krisztus látható sebeinek fogadására. Istennek Pio atyával különös szándéka volt; egész világra kiterjedő küldetést akart rábízni. Erre a rendkívüli misszióra isteni hitelesítésre volt szüksége. Ezért adta meg neki Jézus látható sebeit. Ezek hasonlóvá tették őt a megfeszített Krisztushoz, és egyben hitelesítették életét, amely hatásos prédikáció volt a megfeszített Jézusról.
1918 szept. 20-án nem jelent meg az ebéden. A kolostor házfőnöke a földönfekve eszméletlenül találta. Kezéből, lábából és oldalából erősen szivárgott a vér. Amikor fejét felemelték, tekintete a megdöbbentő látvány felett függő nagy feszületre esett. Ebből megértették, hogy mi történt.
„Mit mondjak, amikor kérdeznek, hogy mi történt – írta lelkiatyjának. – A szentmise után hálaadásom végeztem. Édes álomhoz hasonló nyugalom lepett el. Külső, belső érzékeimet és szellemi képességeimet leírhatatlan nyugalom szállta meg. Tökéletes csend honolt körülöttem. Majd hirtelen nagy béke árasztott el és áldozatkészség az önátadásra … Azután minden villámgyorsan történt.
„Atyám, - folytatta szerényen, félénken, szégyenkezve – meghalok e sebektől és miattuk szívemben támadt zavaromban. Félek, hogy elvérzek, ha az Úr nem hallgatja meg szívből fakadó esengésem és nem szüntetik meg e következményt. Jézus jó! De megadja-e a kegyelmet? Hangos szóval kiáltok hozzá és nem szűnöm meg esdekelni, hogy irgalma ne a kínt és a fájdalmat, hanem e zavart vegye el tőlem.”
A házfőnök atya nem tudta, mit tegyen, mert az eset híre gyorsan elterjedt a környéken. Értesítette a tartományfőnököt és utasítást kért tőle.
A sebek természete, orvosi vizsgálata
A tartományfőnök fényképeket készített a sebekről és Rómába küldte a Kapucinus Rend egyetemes főnökének. Dr. Luigi Romanelli professzort pedig kérte, hogy vizsgálja meg a sebeket. A professzor 15 hónapon keresztül tüzetes vizsgálatot folytatott San Giovanni Rotondoban.
Közben a csendes, magányos kolostor valóságos hangyabollyá változott: mindenfelől áradt a lelkes tömeg.
Pio atya rendalapítójával, Szent Ferenccel csaknem egy napon kapta meg a szent sebeket.
Celánói Tamás, Szent Ferenc történetírója és kortársa följegyezte: Egy alkalommal valamelyik testvér, amikor megpillantotta Szent Ferenc lábán a sebet és megkérdezte tőle: „Kedves Testvér, mi ez?” – „Törődjél – válaszolta a szent – talán inkább a magad dolgával.” Pio atya is csaknem szóról szóra így válaszolt a sebe iránt érdeklődő valamelyik testvérének.
Pio atya számára nagyon nehéz idő következett. Ez csendül ki a stigmatizáció után néhány nappal nővérének írt leveléből: „Szüntelenül ajánljatok engem Isten irgalmába, hogy lelkem össze ne törjék a rám nehezedő kínos vizsgálatok alatt.”
Az előjárók dr. Romanelli professzor lelkiismeretes vizsgálatával nem elégedtek meg. Rómából San Giovanni Rotondoba hívták a szabadgondolkodó Bignami professzort. Az előjáróknak küldött részletes jelentésében ugyan megállapította a tényt, de nem nyilatkozott arról, hogy mi a sebek eredete, mi idézhette elő őket.
Végül a híres professzorhoz, Festahoz fordultak. Dr. Festa 1919 októberében utazott San Giovanni Rotondoba. Tüzetes vizsgálattal megállapította, hogy az atya minden szerve egészséges, éppen ezért ne igényelje a katonaság által megállapított rokkantsági segélyt.
Dr. Festa meggyőződött a jelenség természetfölöttiségéről és megírta róla a híressé vált könyvét: „A tudomány titka és a hit világossága”.
A kézseb majdnem állandóan vérzett. Lemosás után a tenyér közepén kerek sebnek tűnt. Átmérője kb. 2 cm volt. Hasonló seb volt a kézfején is, amely úgy hatott, mintha ott átfúrták volna. Ezért kezét nem tudta ökölbe szorítani. Az egyetemes főnök elrendelte, hogy a szentmisét kivéve napközben állandóan barna gyapjúkesztyűt viseljen, hogy a sebeket senki ne lássa. Pio atya ezt nem is akarta. Még a szentmise alatt is a fehér miseing hosszú ujjával igyekezett elrejteni.

A lábsebek olyan jellegűek voltak, mint a kézen. A lábfejen lévő hasonló volt a talpon lévőhöz.
|